Küldetésünk
Egyesületünk célja, hogy teret adjon, lehetőséget kínáljon minél több ember számára az “Úton lét” és a találkozás megélésére, külső és belső világunk sokszor rejtett értékeinek megismerésére, a saját út és hely megtalálására a világban.
Az ember természeténél fogva vándorló, úton lévő lény. Még ha fizikailag egy helyben van is, élete tart valahová. A hétköznepok forgatagában jó zarándokként vagy turistaként útra kelni, és fizikailag is átélni, hogy úton vagyunk; átélni az ezzel járó találkozások örömét. A külső utunk pedig belső úttá is válhat, amelyben egy új, egy mélyebb valóság tárulhat fel, s mely személyes életünk alapjait is érintheti.
Aktív tagjaink:
Dr Molnár András József
elnök
Szakmám szerint az informatikai tudmányok doktora vagyok, valamint túra- és idegenvezető, s jelenleg teológiát is tanulok. Gyerekkorom óta szeretek a természetben járni. Sok éve vezettem már túrákat, s egy jó ideje az útjelzés-festésben is gyakorlatot szereztem, amikor először a Budapest körüli Élő rózsafüzér, majd a Mária út, s később a Pálos 70 zarándoklat és teljesítménytúra álma megtalált. Így alapítója ill. alapító tagja lehettem mindezeknek, csakúgy mint a LélekTúrák mozgalmának, melyet 2015-ben a Szerzetesek évében indítottunk el.
Gadácsi Péter
alelnök
A Pálos70 Program koordinátora, segítője, és őrizője vagyok. Hiszem, hogy a megszállottságnak úgy van értelme, ha rendesen csinálja az ember. Túravezetőként szeretném, hogy mindenki rátaláljon a saját történetére, hogy mindenki magának élje meg az utat. Ezért teszem a dolgom, s várom, hogy Találkozzunk:
a Természetben
a Természetfelettivel.
Karlik Melitta
önkéntes, túra és zarándokvezető
Katona Ildikó
egyesületi tag, titkár
Négy gyermek édesanyja vagyok. Közgazdászként évekig éltem a hétköznapok szorításában mindaddig, amíg egy, a természetben elém került száraz farönk elgondolkoztatott: ilyen üres, élettelen az életem. Vágytam a közeli fenyvesben vidáman csiripelő madarak szabad élete után, de szingliként, a jónevű és jól fizető állások csábításában nem sok erőm volt. Egy 40 napos gyaloglás azonban mindent megváltoztatott…
Katona Pál
egyesületi tag, műszaki munkatárs
Elindultam egy negyvannapos zarándokútra: Csíksomlyóra, ahonnan nem úgy tértem vissza, mint ahogy elindultam. Megváltozott az életem az értékrendem. Megházasodtam, gyerekeink, születtek, diakónus lettem.
Sohasem tudom eléggé megköszönni azokat a találkozásokat, lelki élményeket amelyeket az Úton megtapasztaltam. Talán azzal tudok egy kicsit törleszteni, hogy segítem a zarándokolni vágyókat.
Önkéntesek és pártoló tagok
Csatlakozz te is!
Ha szeretnél te is közénk tartozni, ismerj meg minket és tarts velünk!