Farsangi túra
Farsangi túra

Farsangi túra

Március 1-én délután ismét útnak indulunk a hegyekbe, ezúttal a farsang jegyében. Érintve néhányat a Budai-hegység legszebb hegyei és völgyei közül (Alsó-Jegenye-völgy, Kálvária-hegy, Újlaki-hegy) ránézhetünk maszkjainkra, a bennünk lakó archetípusokra, akik életünk különböző szakaszaiban elkísérnek minket. Valamilyen formában mindegyik által Isten képmásai lehetünk, ha képesek vagyunk kibontakoztatni őket. Ehhez – tavalyi farsangi túránkhoz hasonlóan, azt továbbgondolva – segítségül hívjuk Richard Rohr, John Eldredge kapcsolódó munkáit és ezúttal Szent Pál alakját a Bibliából.

A gyalogosan bejárt fizikai út mentén néhány csendes egyéni és közös gyakorlatot kínálunk az elmélyüléshez. Lesz mód a gondolatok, tapasztalatok megosztására is egymással, és fogunk egy csendes szakaszt is tartani. Az időnkénti megállások között lendületes tempót szeretnénk tartani, így ennek megfelelő fizikai erőnléttel és felszereltséggel (terepre alkalmas, bejáratott túracipő, réteges öltözet) várunk résztvevőket.

Táv: kb. 12 km, szintemelkedés kb. 400 m – helyenként köves, meredek szakaszokkal
Találkozás: 2024. március 1-én szombaton 12:30-kor a Solymár Kökörcsin utcai buszmegállónál (Budapest határa, bérlet érvényes idáig). Megközelíthető a Hűvösvölgyből induló 64A autóbusszal, mely 12:18-kor indul. Kérjük figyelembe venni, hogy aki lekési ezt a járatot, nem biztos hogy meg tudjuk várni.

A túra vége: 17-18 óra között, a 11-es autóbusz Nagybányai úti végállomásánál (Margit krt. – Batthyány tér felé közlekedik).
Túravezető: Molnár András J., az Institute Voluntas Dei katolikus közösség tagja, a Viator Egyesület elnöke.

A túra nem hosszú, azonban a terepviszonyok – az időjárás függvényében – kihívást jelenthetnek, valamint az, hogy a túra során csendes szakasz is lesz, amikor nem beszélgetünk egymással. Kérjük, hogy a résztvevők melegen öltözzenek, mert lesznek megállóhelyeink az útvonal során.
A program mindenki számára nyitott, vallási hovatartozástól és világnézettől függetlenül, alapvető túratapasztalatot és lelki nyitottságot feltételezve. Általános emberi témákat veszünk elő és nézünk rájuk keresztény lelki írók és hagyományok szemével, hogy mindenki a maga módján reflektálhasson rájuk és vihessen magával belőle, ami épp aktuális az életében.

Hozni kell: időjárásnak és útviszonyoknak megfelelő, réteges meleg ruházat (hó/eső/szélálló), bejáratott túrabakancs, meleg innivaló, ennivaló, fej- vagy zseblámpa a biztonság kedvéért, továbbá jegyzetfüzet, toll javasolt. A túrát csapadékos időben is megtartjuk.

A program ingyenes, önköltséges. Adományokat elfogadunk a helyszínen készpénzben vagy az OTP 11713177-21198166  számlaszámra utalva, a Viator Egyesület céljaira.

Előzetes jelentkezés nem szükséges, találkozunk a helyszínen.
További információ, kérdések: viatoregyesulet@gmail.com