Nagyböjti csendtúra – FRISSÍTVE
Nagyböjti csendtúra – FRISSÍTVE

Nagyböjti csendtúra – FRISSÍTVE

Március 29-én délután a nagyböjt jegyében útra kelünk, hogy kiszakadva a hétköznapok és a
város zajából, keressük a csendet, a leegyszerűsödést, a belső figyelmet.
A nagyböjti időszak húsvét előtt arra hív meg, hogy rátaláljunk arra, ami igazán lényeges, és
próbáljunk szabadulni a felesleges lelki terhektől, gondolatoktól, a ránk telepedett
megszokásoktól.
A csend és a gyaloglás a jelenben tart, gyakorolhatjuk általa az elengedést, a belső megnyílást
és a ráirányulást arra, ami bennem és körülöttem zajlik. A külső keretek belső csendre
hívnak, mely a találkozás terévé válhat igazibb önmagammal és a természetfölöttivel. A
csendben való szemlélődésnek többek között a kereszténységben is sok évszázados
hagyománya van, melyből meríthetünk.
A túra ezúttal kifejezetten szemlélődő jellegű lesz; az első rövidebb szakaszt követően végig
tartjuk a csendet, leszámítva egyes vezetői instrukciókat.
A fizikai út egyes szakaszai mentén vezetett egyéni gyakorlatokból álló lelki út ad keretet és
segítséget a résztvevőknek az elmélyülésre.
A túra végén lesz mód a csendben megélt tapasztalatok önkéntes megosztására is
egymással.
A gyalogtúra táv: max. kb. 11 km, szintemelkedés kb. 500 m
Találkozás: 2025. március 29-én szombaton 13 órakor Mogyorósbánya központjában
(Községháza), menetrendet ld. alább.
Visszaérkezés: Az esős időre való tekintettel várhatóan rövidítünk az útvonalon, és Mogyorósbányán fejezzük be, 5 óra körül.
Innen busszal 17:40-re érhetünk Dorogra, majd 18:45-19:00 óra között Budapest-Nyugati pu.-ra (leszállási lehetőség még Aquincum, Újpest megállóknál).
[Ha a csapat a teljes útvonal megtétele mellett dönt, legkésőbb 19:00-19:15 között érünk Dorogra, majd 20:00-20:15 között Budapest-Nyugatiba.]
Menetrend:
Odafelé: A Budapest-Nyugatiból 11:21-kor induló esztergomi vonattal (felszállás még Újpest,
Aquincum is) lehet elérni Dorogon (érk.12:16) azt a 809-es jelzésű menetrend szerint
közlekedő buszt, amely 12:22-kor indul Dorog-Vasútállomástól Mogyorósbánya-Községházáig
(végállomás, érk. 12:50).
Mogyorósbányáról gyalogosan indulunk 13:00 órakor Péliföldszentkeresztre, ahol lesz egy
frissítőpont a Gerecse Natúrpark Látogatóközpontban. A kegyhelyen a keresztutat is bejárjuk
csendben, majd felmegyünk az Öreg-kő tetejére.
Visszafelé: Mogyorósbányáról 17:09-kor indul busz, mely 17:40-kor ér Dorogra, innen 17:44-kor vagy 18:14-kor indul vonat Budapestre [érk. 18:39/19:09].
[A teljes útvonal szerint Tokod-Ebszőnybányai elágazástól indul az a busz 18:52-kor, amivel 19:07-kor
érkezünk Dorog-Vasútállomásra. Innen a vonat 19:14-kor indul, és Budapest-Nyugatiba érkezik
20:09-kor.]

Túravezető: Molnár András, az Institute Voluntas Dei katolikus közösség tagja, a Viator
Egyesület elnöke. A csoportot fogadja és az első szakaszt vezeti Karlik Melitta, a Zarándok
Akadémia önkéntese.
A program keresztény szellemi alapokon nyugszik, de mindenki számára nyitott, vallási
hovatartozástól és világnézettől függetlenül, alapvető túratapasztalatot és lelki nyitottságot
feltételezve. Kérjük, hogy csak akkor gyere el, ha tudod vállalni a csend megtartását a túra
folyamán.
Hozni kell:
 időjárásnak és útviszonyoknak megfelelő, réteges ruházat (eső/szélálló)
 bejáratott túrabakancs
 inni- és ennivaló
 fej- vagy zseblámpa (a biztonság kedvéért)
 jegyzetfüzet, toll (javasolt)
Figyelem! A túrát csapadékos időben is megtartjuk!
A program ingyenes, adományokat elfogadunk a helyszínen a Viator Egyesület
(www.viatoregyesulet.hu) céljaira.
Előzetes jelentkezés nem szükséges, találkozunk a helyszínen.
További információ, kérdések: viatoregyesulet@gmail.com